Az Istenre való hagyatkozásról

A mecsetben imádják Istent
A mecsetben imádják Istent

Az iszlám vallásban létezik egy kifejezés, a Tawakkul, aminek a jelentése az Allahra való teljes hagyatkozás. Mit is jelent ez a gondolat a mindennapokban? Nagyon fontos, hogy teljes mértékben bizalommal forduljunk Istenhez, bármilyen helyzetben és rábízzuk magunkat, jóban, rosszban egyaránt. Azonban fel kell hívni a figyelmet arra, hogy ez az elvárás nem a vak hitre, a céltalanságra és főleg nem a tehetetlenségre irányul, hiszen ezek mind bűnös viselkedések.

 

Itt inkább az a fontos, hogy tudatosan éljünk Isten akarata szerint, betartva a törvényeit, ugyanakkor saját célokat tudjunk kitűzni magunk elé, amelyek elérése érdekében úgy cselekszünk, hogy az Allahnak is tetsző legyen. Minden ügyünkben tudjunk Allahra hagyatkozni, ám saját erőnkkel is törekedni a megvalósítás érdekében. A célok eléréséhez kérjük Isten támogatását, bízzunk abban, hogy segít, de célunk eredményességének érdekében tegyünk meg minden tőlünk telhetőt. Ezt jelenti tehát a muszlimok által használt Tawakkul kifejezés.

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás