Ezekre kell figyelni, ha hajbeültetésünk volt

A hajbeültetés után egy pár hétig még oda kell figyelnünk néhány dologra, hogy a beavatkozás végeredményével majd tökéletesen elégedettek legyünk. Ha Ön már részt vett egy hajtranszplantáción, vagy még csak tervezi a hajbeültetést, akkor a következő bejegyzésünk Önnek szól, olvasson tovább!

A hajbeültetést követően a legfontosabb, hogy a beültetett hajszálak a helyükön maradjanak, ne érje őket semmilyen durva mechanikai hatás, mert sajnos eleinte még kihullhatnak. Igyekezzünk ezért nem támasztani sehova a fejünket, és semmiképp se vakarjuk meg a beültetett területet akkor sem, ha viszket. Kicsit kellemetlen, de alvás közben is oda kell figyelnünk a fejünkre, meg kell próbálnunk tudatosabban aludni, mint máskor, hogy a graftok ne sérüljenek meg.

Óvjuk a fejtetőnket a napfénytől is. Ha erős az UV sugárzás, akkor ne tartózkodjunk húsz percnél tovább a napon. Viszont fontos megjegyezni, hogy sapkát csak a hajbeültetés után három-négy nappal lehet először viselni. Szoláriumba vagy szaunába sem szabad menni a beültetést követő körülbelül három-négy hétben.
Fontos szót ejteni a sportolásról is. A hajbeültetés után két hétig nem szabad megerőltetnünk magunkat, kerüljük a túlzott fizikai aktivitást, mivel a nagymértékű izzadás és a vérbőség nem tesz jót a beültetett hajszálaknak.

Ugyan a donorterület és a beültetett terület is begyógyul már körülbelül hét nap után, a strandra vagy a tengerpartra látogatással is várjunk még legalább két hetet az esetleges komplikációk elkerülése végett.

Ha minőségi hajbeültetést szeretne, válassz a HIMG hajbeültetési klinikát!

Forrás: himgeurope.com

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás