A casco biztosítás feltételei: ezekről fontos tudnod!

Egy gépkocsi megvásárlása nem kevés pénzbe kerül, ráadásul bármikor érheti valamilyen kár, hiszen a közlekedés során elegendő egyetlen figyelmetlen pillanat ahhoz, hogy baj történjen. Ezért tanácsos védeni a gépjárművet az esetlegesen bekövetkező károk ellen, például casco biztosítási szerződéssel. A Biztoshely weboldalán erre is kitérnek.

Ez a módozat a gépjármű teljes védelmére szolgál. Bár Magyarországon nem kötelező megkötni a casco biztosítást, mégis érdemes, hiszen ha ez megvan, akkor elmondhatjuk, hogy megtettünk minden tőlünk telhetőt a kedvenc négykerekűnk védelmének érdekében. Megvédhetjük azt ily módon lopás, részlopás, törés, totálkár és elemi kár kockázatoktól.

Az utóbbi években észrevehető volt, hogy a casco szerződések árai még kedvezőbbek lettek. Ez a termék jó kárstatisztikai eredményének és a piaci versenyhelyzetnek köszönhető. Erről magad is meggyőződhetsz, ha használod a Biztoshely biztosítási portálon található kalkulátor rendszert.

Casco új és használt gépjárműre

Ha vadonatúj gépkocsit vásárolsz, arra feltétlenül ajánlott casco biztosítást kötnöd. Viszont nem tanácsos már a szalonban megtenned ezt, mert ezeken a helyeken a legtöbb esetben maximum 3-4 ajánlatból választhatsz. Sokkal előnyösebb a Biztoshely szakembereinek a segítségét igénybe venned, akik prezentálni tudják neked az összes biztosítói ajánlatot.

Fontos, hogy a lehető legkedvezőbbet találd meg, mert nem mindegy, hogy mekkora összeget kell kifizetned a casco biztosításra. Amúgy is elköltesz egy zsák pénzt az autó megvásárlására, ezután pedig jól jön, ha valamennyit megtakaríthatsz a biztosítási díjon.

Amennyiben használt gépjárművel közlekedsz, tudnod kell, hogy arra is érdemes casco biztosítást kötnöd, mert azokat is gyakran lopják, de saját hibás károk szintén gyakran fordulhatnak elő. Célszerű az ilyen lehetséges esetekre előre felkészülni, hogy ne akkor kelljen kapkodnod, amikor megtörténik a baj. Ha van biztosításod, az fedezi a költségeket helyetted.

Hol találom az ajánlatokat?

Mint említettük, a Biztoshely biztosítási portálon működik egy kiváló díjszámító rendszer, amit akár a saját otthonodban is használhatsz. Ez több mint 10 biztosítói ajánlatot sorakoztat fel, amik között biztosan megtalálod a számodra legideálisabbat. Ha ezzel megvagy, akkor sem szükséges személyesen felkeresned az adott biztosítótársaságot, hiszen a biztoshely.hu weboldalon azonnal megkezdheted a szerződés megkötését.

Így kedvező áron adhatod meg a gépkocsidnak a maximális védelmet, amiben segítségedre lesz egy gyors és rugalmas ügyfélszolgálat. Teljes körű ügyintézésben lehet részed ingyenesen. Az online casco biztosítás kötés rendkívül egyszerű és kényelmes megoldás.

Érdemes kihasználnod ezt a lehetőséget ahelyett, hogy személyesen keresnél fel biztosítótársaságokat, időt, pénzt és energiát pazarolva. A Biztoshely szakértői akkor is a rendelkezésedre állnak, ha például már régebb óta van casco biztosításod, de a kalkulátor alkalmazásával kedvezőbbet találtál, és most váltanál. Ők felmondják helyetted a meglévő szerződésedet.