Járólap szintező többféle változatban
Elég nehéz kijavítani az egyenetlen felületeket, hogyha az anyag már megkötött. A járólap szintező viszont egy különleges, mégis egyszerű eszköz, amit még a profik is előszeretettel alkalmaznak, de a hobbibarkácsolók dolgát is jelentősen megkönnyíti.
Általában teljesen sík felületek kialakítására van szükség, viszont, ha kisebb-nagyobb egyenetlenségek tarkítják a talajt, akkor ez egyáltalán nem számít egyszerűnek. Az még több fejtörést okozhat, ha nemcsak hagyományos négyszögű járólapokkal kell dolgoznunk.
A járólap szintezővel a fürdőszoba csempézése is lényegesen egyszerűbb, mivel itt figyelni kell arra is, hogy a víz a lefolyóba folyjon. Ennek megfelelően kell elhelyezni a járólapokat, ami nem lenne lehetetlen, de mindenképp nehezebb lenne az eszköz nélkül.
A járólap szintező szettek többféle tartozékból állnak, így kiválaszthatjuk az adott feladatnak megfelelő változatot. Mindenképpen érdemes szakemberre bízni a munkát, hogyha nem szeretnénk kísérletezgetni a járólapok lefektetésével.